W. Hock Hochheim - CQCG Hungary szeminárium - 2018. október 5-6-7 - Szolnok, Szentendre

Az utcán ne legyenek illúzióink

Másodszor járt Magyarországon Walter Hock Hochheim

A nagy sikerű tavalyi továbbképzés után ismét Magyarországon tartott kurzust a rendőri-katonai közelharc egyik legavatottabb nemzetközi szakértője, Walter Hock Hochheim. A foglalkozásokat október 5–7. között rendezték meg Budapesten.

A tréningen főleg rendőrök, katonák és terrorelhárítók vettek részt, de számos harcművészet és küzdősport hazai és nemzetközi művelőivel is találkozhattunk, köztük az izraeli Krav Maga és a hazánkban újdonságnak számító kegyetlen orosz katonai közelharc, a Systema képviselőivel.

Hochheim ezúttal is Juhász Zoltán si-fu (magyarán: mester) meghívására érkezett a magyar fővárosba, s a tréningen megjelenő új arcok arról árulkodtak, hogy az amerikai oktató tavalyi szemináriuma nem múlt el nyomtalanul.

„Már tavaly megbeszéltük Hockkal, hogy ezentúl minden évben Magyarországra jön, és teljes tudását – kés, ütőfegyverek, lőfegyverek, pusztakéz, valamint a taktikai tapasztalatait is – megosztja a hallgatókkal. Olyan gyakorlati tapasztalata van – 23 év a rendőrségnél, sok ezer letartóztatás, számos késes, lőfegyveres támadás, tűzharc, személyvédelem, kapcsolat a különleges alakulatokkal – amivel a harcművészetek nem rendelkeznek. Pontosan tudja, milyen gyakorlatra van szükség, hogy az ember felkészüljön egy olyan emberrel szemben, akinek célja, hogy megöljön bennünket” – mondta Juhász si-fu.

Valóban! A késsel elkövetett bűncselekményekről egyre gyakrabban hallani hazánkban is. Támcsu Tibor, a Tactical Operational Combat képviselője tavaly is jelen volt a képzésen, azóta bővítette repertoárját. Mégpedig az orosz katonai közelharccal, a Systemával. Tibor több éve képezi a BRFK rendőreit, valamint a Rendőrtiszti Főiskola hallgatóit.

„Nagyon sok párhuzamot találunk a Systema, valamint Hock rendszere között. Ez a rendszer nagyon tiszta és nagyon kommersz. Úgy gondolom, mindegyik katonai rendszer célja ugyanaz, az ellenfél kiiktatása. Rendőri vonatkozásban pedig az intézkedés véghezvitele, sérülés nélkül. Az utcán nincsenek illúziók” − fogalmazott Tibor.

A szeminárium nagy előnye most is az volt, hogy Hock ezúttal ismét az alapoktól kezdte az oktatást. A hallgatóknak ütőfegyveres, késes, végül pusztakezes ellenféllel kellett megküzdeniük. Hock a mostani tréningen is körbejárt, kijavította az esetleges hibákat. Ha a probléma több embernél előfordult, akkor az egész hallgatóságnak újra elmagyarázta. Németh Péter kali instruktor szerint az amerikai oktató a legjobb technikákat gyűjtötte egybe.

„Az itt tanulható technikák megtanítanak ellenséges környezetben késsel, bottal támadó ellenfelek legyűrésére. Nagyon fontos, amit Hock mindig felvet: tudd, ki, hol, mit, és miért csinál” − mondta.

Tóbiás Mátyás késharcoktató − aki számos különleges katonai és rendőri egységnél tartott már képzést−, széles körű tapasztalatai mellett is szükségesnek érezte a részvételt. „Nagyon fontos, mikor a tapasztalatairól beszél, és a technikákat különböző szemszögekből mutatja be. Nagyon jó meglátási és taktikai módszereket mutatott be nekünk a három nap alatt, pl. késes támadás esetében. Úgy gondolom, az utóbbi időben megnőtt a késsel elkövetett bűncselekmények száma hazánkban. Akár egy képzetlen személy is súlyos, halálos sérülést okozhat vele. Számos ilyen történetet hallhattunk Hocktól is a szeminárium alatt” − fogalmazott Mátyás.

A tapasztalatok átadásában most sem volt hiány. Hock számos olyan dologra hívta fel a figyelmet, amelyek egy rendőrnek vagy egy rendőri feladatokat végző katonának is hasznára válnak. Ilyen például az elrejtett fegyverek megkeresése a földre kényszerített ellenfél esetében. Gyakran fel kell készülni ugyanis arra, hogy az ellenfél másodlagos fegyvereket fog bevetni az intézkedő rendőrrel-katonával szemben. „Személyes tapasztalatom alapján mondhatom, hogy használtam már ezeket a technikákat. Az elmúlt fél évben akarva-akaratlanul belefutottam három utcai szituációba. Az itt tanult célratörő, brutális katonai megoldások nagyon hasznosak voltak. Olyan világban élünk, ahol mindenféle-fajta ember mászkál az utcán mindenféle-fajta fegyverrel. Attól, hogy sokan a fejüket homokba dugják, ez még egy létező dolog” − mondja Darabos Richárd instruktor.


Forrás: www.honvedelem.hu/cikk/34194
Fotó: Füzes Judith