Az ünnepek közeledtével az emberek sok időt töltenek utazással, vásárlással és az ajándékok kiválasztásával. Megtelnek a bevásárlóközpontok, zsúfoltabbak lesznek az üzletek és a tömegközlekedési eszközök, növekszik a forgalom. A vásárlók mellett azonban a bűnözők is aktívabbak ebben az időszakban. Figyelmetlenség esetén könnyen bűncselekmény vagy egyéb kellemetlenség áldozatává válhatunk. Azért, hogy az ünnep valóban ünnep maradjon, szeretnénk felhívni a figyelmet a leggyakoribb kockázatokra és megelőzési módszerekre.
Tolvajok és zsebmetszők
Miközben igyekszünk átvágni magunkat egy zsúfolt bevásárlóközpontokon, kabát van rajtunk, táskát és számtalan szatyrot cipelünk, közben még a gyermekeinkre is próbálunk vigyázni, megoszlik a figyelmünk és lankad az éberségünk. Emiatt igen vonzó célpontot jelentünk a bűnözők számára, akik a pénztárcánkra vagy a frissen vásárolt értékeinkre pályáznak. Hogy a próbálkozásoknak idejében elejét vegyük, érdemes betartani néhány egyszerű szabályt;
- Csak annyi készpénz legyen nálunk amennyi feltétlenül szükséges
- Praktikus, ha csak a nélkülözhetetlen iratainkat tartjuk magunknál és azokat sem a pénztárcánkban, hanem elkülönítve attól
- A férfiak esetében a farzsebük vagy kabátzseb helyett, célszerűbb a nadrágjuk első zsebében tartani a tárcájukat
- A hölgyek tartsák magukhoz közel a táskájukat, és amennyiben lehetőség van rá, a táska szája feléjük nézzen ne kifelé. Amennyiben nem egyedül, hanem társasággal vásárolnak, a táska kettejük közé és ne kifelé essen
- Ha lehet, kerüljük a forgóajtókat, különösen az önműködőket. Ha egy tolvaj jól időzít és elkapja a táskánkat vagy csomagunkat, már csak hűlt helye lesz, mire kiszabadulunk az ajtóból
- Amit vásároltunk rakjuk össze egy-két nagyobb bevásárlótáskába, így sokkal könnyebb mindent nyomon követni
- Soha ne hagyjuk felügyelet nélkül a csomagjainkat még pár pillanatra sem
- Az értéktárgyakat ne tartsuk a táska vagy a bevásárlókosár/kocsi tetején
- Ne helyezzük a táskánkat vagy kabátunkat a bevásárló kocsira, különösen, ha benne van a tárcánk és az irataink
Személyes biztonság
Az ünnepek körüli időszakban a fizikai támadások kockázata nem növekszik egyenes arányban a tömeggel. A legsebezhetőbbek éppen az emberektől távol, pakolókban, mélygarázsokban vagy a bevásárlóközpont egyéb elszigetelt területein vagyunk. Mit tehetünk saját biztonságunk növelése érdekében?
- Mindig próbáljunk társakkal együtt közlekedni az autónk és az üzletek között
- Ha egyedül vagyunk, próbáljunk más vásárlók közelében maradni a parkoló területén
- Az áruházakban kerüljük a sötét folyosókat és a forgalomtól távol eső területeket, például szerviz vagy összekötő folyosókat, hátsó lépcsőházakat, különösen zárási idő környékén
- Ne használjunk olyan mosdót, ami az áruház egy félreeső szegletében található. Preferáljuk az éttermek és más forgalmas területek közelében lévőket
- A gyerekeket mindig kísérjük el a mosdóba és várjuk meg őket
- Soha ne használjunk játéktermet vagy játékboltot gyermekmegőrzőként! A ragadozók elsősorban a felügyelet nélkül hagyott gyermekekre vadásznak. (Magyarországon átlagosan 14.000 (!) gyermek eltűnését jelentik évente)
Vásárlás gyerekekkel
Az ünnepi vásárlás önmagában is kaotikus, fárasztó és frusztráló tud lenni. Képzeljük el, mennyivel több megpróbáltatás ez egy kisgyerek számára. Hogy a kicsik tűrőképességét ne terheljük túl, vagy, hogy ne kóboroljanak el, ha unatkozni kezdenek, érdemes betartani az alábbiakat:
- Ha csecsemő vagy kiskorú gyermekkel indulunk vásárolni, korlátozzuk az időtartamot legfeljebb pár órára
- Győződjünk meg arról, hogy volt lehetőségük enni és pihenni mielőtt elindulnánk
- Ha beértünk az üzletbe, vegyük le a kabátjukat, mert szörnyen hisztissé tudnak válni, ha melegük van
- Legyen velünk egy másik felnőtt is, így a vásárlásra és a gyerekekre is tudunk figyelni
- Mindig maradjunk a közelükben, ne hagyjuk, hogy felügyelet nélkül eljárkáljanak
- Mutassuk meg nekik a biztonsági őröket, hogy tudják, kiktől kérjenek segítséget, ha elkeverednének
- Ha sorban kell állnunk, adjunk neki valamit (játék, nasi, stb.) amivel leköthetjük a figyelmét
- Kerüljük a törékeny dolgokkal megrakott polcokat, mondjuk el nekik világosan és érthetően, mi az, amihez nem nyúlhatnak hozzá
Bevásárlókocsi
Évente több száz gyermek szorul ellátásra, mert kiesik a bevásárlókocsiból. Leginkább az öt éves vagy fiatalabb fiúgyermekek vannak kockázatnak kitéve. A bevásárló kocsi kapcsán bekövetkező sérülések a fej- és nyaki traumák, törések, zúzódások vagy akár belső sérülések is. A problémának két fő összetevője van. Az egyik, hogy a kocsiknak keskeny kerekei vannak, ezért könnyen felborulnak. A másik, hogy a gyerekek nem tudnak sokáig nyugodtan ülni bennük. A problémát súlyosbítja, hogy a szülők 80%-a, legalább egyszer őrizetlenül hagyja a gyermekét a bevásárlás alatt. Hogyan előzhetjük meg a bevásárlókocsi felborulását?
- A gyereket a kocsi ülés részébe ültessük ne a rakodó terébe
- Ha a gyermek mellettünk jön, figyeljünk, hogy ne próbáljon felmászni a bevásárlókocsira
- Ne engedjük, hogy tolja vagy húzza a kocsit, mert nem biztos, hogy látja tőle a többi vásárlót vagy, hogy őt látják, ezért könnyen ütközhetnek a kocsik vagy elüthetik vele
Autó feltörés
A parkolóhelyek általában tele vannak az ünnepek körül, így gyakran a bejáratától távol kényszerülünk leparkolni. Ez sokszor ráadásul valamilyen rosszul megvilágított helyen történik, pedig gyakori, hogy még világosban szállunk ki az autóból, de mire végzünk a vásárlással besötétedik.
- Amikor csak lehet, zárt helyen vagy őrzött parkolóban hagyjuk az autót
- Parkoljunk olyan közel a bejáratokhoz, amennyire csak lehet
- Ha még világosban parkolunk le, győződjünk meg róla van-e közvilágítás
- Mindig a csomagtartóba pakoljunk. Ne hagyjunk semmit látható helyen az utastérben
- Az értékes műszaki cikkeknél is fontosabb a személyes iratok, dokumentumok és bankkártyák védelme, ezeket soha, semmilyen körülmények között ne hagyjuk az autóban
- A legdrágább dolgot vegyük meg utoljára, hogy utána egyenesen haza mehessünk
- Készítsük elő a kulcsot miközben az autó felé tartunk
- Mindig ellenőrizzük megfelelően zártuk-e be a járművet
Készpénz automata – ATM
A készpénz automaták hasznosak lehetnek, amikor vásárlás közben kifutunk a készpénzből és nem akarunk vagy nincs lehetőségünk kártyával fizetni. Ellenben ahogyan számunkra megkönnyítik a készpénzhez jutást, ugyanezt a szolgáltatást nyújtják a tolvajoknak is. Ahhoz, hogy ezt elkerüljük:
- Kezeljük egyforma körültekintéssel a bankkártyát, hitelkártyát és a készpénzt, és tartsuk őket biztos helyen
- Jegyezzük meg a PIN kódot, hogy ne kelljen egy cetlire írva a kártya mellett tartani a tárcánkban, továbbá tartsuk biztonságban a PIN kódot is, ne áruljuk el másoknak és vigyázzunk, hogy ne tudják megfigyelni, amikor beütjük az ATM-be
- Olyan ATM-et válasszunk, ami világos, jól látható, forgalmas helyen van
- Ha sötétedés után kell utcai ATM-ből készpénzt felvennünk, próbáljunk törekedni rá, hogy ne legyünk egyedül és ne vegyünk fel nagy összegeket
- Ha bárkit látunk az ATM közelében, aki gyanúsnak tűnik inkább sétáljunk tovább
- Csökkentsük minimálisra az automatánál töltött időt, ne álljunk neki például megszámolni a felvett összeget
- Készpénz felvétel közben figyeljünk a környezetünkre, ha bármi gyanúsat észlelünk, inkább töröljük a tranzakciót és távozzunk
- Soha ne hagyjuk a gépben a bizonylatot