W. Hock Hochheim - CQCG Hungary szeminárium - 2019. október 4-5-6 - Szolnok, Szentendre

Rendvédelem a jog hálójában – 2. rész

Az 1. rész itt olvasható.

Interjúsorozatunkban az amerikai és európai rendvédelmi szervek munkájának gyakorlati és szemléletbeli összehasonlítása kapcsán Csomán János lövész oktatóval beszélgetünk. Cikkünk második részében a rendészeti munka során alkalmazott eszközök és a rájuk vonatkozó előírások kerülnek összevetésre.

A rendőrségi, rendvédelmi fegyverhasználattal kapcsolatban egy igen sarkalatos, egyúttal megosztó kérdés az alkalmazott lőszer típusa. Teljes köpenyes vagy expanzív?

Ez ismét egy olyan kérdés, ami kapcsán erősen megmutatkozik a jogalkotó álláspontja. Nyilván mikor meglőnek valakit, az neki egyik esetben sem jó. Viszont tudjuk, hogy a lőtt sebek 80%-a lényegében gyógyítható. Nyilván ennek feltétele, hogy olyan lövedékkel történjen, ami nem okoz túl nagy roncsolást. Ez gyakorlatilag a teljesköpenyes lövedéket jelenti. A probléma, hogy a tapasztalatok alapján, ha a fegyverhasználat nem okoz kellő mértékű traumát, akkor nem is éri el a célját. Sőt, igen nagy valószínűséggel mások testi épségét fogja veszélyeztetni.

Különböző lövedéktípusok becsapódást követő vizsgálata »

Egy áthaladó lövés az nagyrészt a vétleneket fogja veszélyeztetni.

Így van. A testből kilépő lövedék lassulni fog. Már nem egyenesen halad, hanem össze-vissza pörög, lehet, hogy még deformálódik is előtte. Ez bárhol talál el valakit, el fogja rontani a napját. Különösen akkor, ha csak egy járókelő és nincs semmi köze a cselekményhez.

Az Egyesült Államokban tudomásom szerint pontosan emiatt még azt is szabályozzák, hogy mik azok a minimum kritériumok, amit a szolgálati célra engedélyezett lőszereknek teljesítenie kell.

Pontosan. Az USA-ban ezt a kérdést is máshogyan közelítik meg. Az arányosság elvét ők is igyekeznek szem előtt tartani, de nem mindenáron. Ezekben az esetekben az elkövető élete és testi épsége egy sokadlagos szemponttá válik. Az elsődleges mindig az lesz, hogy az intézkedő rendfenntartó és a körülötte álló vétlen civilek ne sérüljenek meg.

Érdekes egyébként, hogy a lövés gyakorlati kivitelezésében is mekkora különbségek mutatkoznak. Az amerikai rendszer úgy rendelkezik, hogy a támadót a testtömeg középpontján kell tűz alá venni és tűz alatt tartani, ameddig egyértelműen támadásképtelenné válik az elkövető. Az európai gyakorlat ellenben a lábat, kezet, a támadó testrészt veteti célba a rendfenntartóval. Sajnos az utóbbi esetében a mellélövés, illetve a nem hatékony találat elég komoly kockázatot jelent.

Persze azt ki kell mondani azért, hogy akit valamilyen modern expanzív lőszerrel kétszer mellkason lőnek, az valószínűleg ottmarad. Viszont azt is ki kell mondani, hogy ha valakire rá kell lőni, akkor annak elég nyomós oka van.

Emiatt egyébként nagyon fontos, hogy a rendőr tisztában legyen vele, mit várhat a fegyverétől és bízzon is meg benne. Ezért lényeges az, amit említettél, hogy konkrét típus szinten van szabályozva, hogy milyen szolgálati fegyvereket és hozzá milyen lőszert használhatnak. Emellett a gyártók is folyamatosan dolgoznak az új fejlesztéseken a hatékonyság növelése érdekében.

Magyarán jogilag és technikai szempontból is azt védik, akit valójában kell? Természetesen akkor, ha a lőfegyverhasználat kapcsán jogszabályban meghatározott körülmények fennállnak.

Így igaz. Gyakorlatilag nincs felelősségre vonás, ha az előírások betartása mellett kerül sor a fegyverhasználatra. Persze ezzel az elkövetők is tisztában vannak, így az már az ő felelősségük, hogy adott esetben meddig mennek el és azzal mit váltanak ki.

Az amerikai rendszer megosztja a felelősséget. A rendőröknek az előírt protokollt kell betartaniuk és azt szigorúan számon is kérik rajtuk. Az elkövetőnek viszont megadják a választás lehetőségét. Együttműködés esetén nem érheti sérülés. Viszont ha támadólag lép fel, vállalnia kell az őt érő sérülésekért a teljes felelősséget.

Az európai rendszer ezzel szemben áthárítja ezt a felelősséget a rendőrre. Teszi ezt ráadásul úgy, hogy az közben pánik helyzetben van, az életéért harcol, és eközben kellene józanul mérlegelnie. Ez még az amerikai kollégáik részére is borzasztó nehéz, akiknek „csak” egy jól behatárolt listán kell végigmenni lőhetnek-e vagy sem.

Egy ilyen szituációban kezed-lábad remeg az adrenalintól, van nagyjából kétszázas vérnyomásod száznyolcvanas pulzussal, csőlátásod, beszűkült tudatállapotod és mérlegelni kellene?

Igen, de képtelenség. Még harmincöt évnyi fegyveres múlttal a hátam mögött is azt kell mondjam, ha az utcán kellene előrántani egy fegyvert, én is ugyanúgy pánikba esnék. A csőlátás is meglenne, talán csak nem annyira szűken. Annyi, hogy a beidegződött mozdulatok azok stabilan működnek, emiatt gyorsabb lenne a válasz reakcióm. Viszont ha valakinek ez a motorizáció nincs meg és ráadásul még a lőszere sem a legmegfelelőbb, az úgy már erősen a lutri kategória.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy kit vagy mit találnak el…

Bizony. Márpedig egy teljes köpenyes 9×19-es lőszer gond nélkül átmegy két emberen. Soványabbakból hármon is, ha nem talál el semmit, ami esetleg lefékezné. Ráadásul, amikor kilép a testből, rengeteg energia veszik el. A töredéke sem lesz meg annak a szakirodalom szerinti nagyjából 500 joule-nak, ami esetében már megállító erőről beszélhetünk. Ezekben az esetekben van az, hogy újra és újra bele kell lőni az elkövetőbe, ahhoz, hogy bármilyen hatást el lehessen érni. Viszont minden egyes áthaladó lövés újra és újra veszélyezteti a környezetet is.

Feltételezem minden leadott lövéssel egyre komolyabb felelősségre vonáshoz is közelebb kerül az intézkedő.

Nyilván. És az átlag európai rendőrnek gyakorlatilag ilyen körülmények között kell a fegyverét használni, ha úgy adódik. Igazából már azon a kérdésen elcsúszik a dolog, hogy kinek az érdekeit védjük? Van ugye az állampolgár, akinek az érdekeit védik, és van a bűnöző, akivel szemben védik. Itt bizony dönteni kell, melyikük szenvedjen nagyobb kárt, és ebben óriási megközelítésbeli különbségek vannak. Az Egyesült Államokban az állampolgárok védelme az elsődleges és az elkövetőé másodlagos. Európában inkább próbálnak egyensúlyt tartani.

A jog úgy fogalmazza ezt meg, hogy arányosság elve, akár csak az Egyesült Államokban. Magyarán olyan erővel lehet visszatámadni, amilyen erővel megtámadtak. Mi ennek az eredménye? Azonos erővel találkozunk és megállunk középen. Elkezdődik egy huzavona, amit az fog elveszíteni, aki előbb elfárad. Ez viszont roppant kétségessé teszi az eredményességet.

A védekezésnek vagy támadásnak, attól függően, éppen milyen helyzetben vagyunk, mi a legfőbb szabálya?

A túlerő alkalmazása.

Pontosan. Extrém túlerő alkalmazásával kell villámgyorsan semlegesíteni az ellenfelet. Ha ugyanakkora erővel védekezünk, mint amivel támadnak, abból csak probléma lesz. Ezzel kapcsolatban egy pici változás egyébként történt, miszerint a pánik helyzet utólag felmentő körülmény lehet az arányosság betartása alól. Viszont ez is egy felemás dolog lett. A civil az bepánikolhat, a rendfenntartó pedig nem. Neki mindenképp tartani kell az arányosságot.

Pedig a rendőr is ember… És szerencsére nem jellemző, hogy napi szinten kelljen szó szerint az életükért küzdeniük, így nem is nagyon tudnak hozzászokni ehhez. Ráadásul a rendfenntartó a kiképzése során nem is tréningezik aktív ellenfélen.

Igen, az amerikai és európai rendőrök is csak együttműködő ellenfélen tréningeznek. Amikor aktív ellenféllel kerül szembe a rendfenntartó, akkor az esetek túlnyomó többségében improvizálni kényszerül. Ez viszont számos probléma forrását hordozza. Ezekben a helyzetekben sokkal jobban beszűkül a tudat. Ilyenkor fordul elő az az eset, amire az amerikaiaknak van is egy olyan kifejezése, hogy „trigger happy”. Ezt arra használják, amikor a rendfenntartót támadás éri, ő reagál és akár több lövéssel el is találja a célpontot. Viszont egyszerűen nem áll le még akkor sem, amikor az eldől. Utána még ötöt, nyolcat, tízet belelő. És azt kell mondjam, hogy ez gyakorlatilag egy normális emberi reakció, az extrém terheléssel szemben.

Mert ameddig nem érzi, hogy teljesen megszűnt volna a fenyegetés, addig tüzelni fog?

Szó szerint. Az életösztönt egy jogszabállyal nem lehet csak úgy egyszerűen kiiktatni. Egy jogszabály esetében egyébként is mindig érdekes kérdés, hogy a megalkotása közben annak eladhatóságára vagy a szakszerűségre törekedtek inkább. Egy amerikai barátom fogalmazta meg, miután lelőtte a két támadóját, hogy bizony a bűnözői létformának is megvannak a maga munkaköri ártalmai. Az egyik az, hogy esetleg szembekerülnek valakivel, aki nem csak hajlandó, de képes is megvédeni magát. Ezt az európai jogrend valamiért nem képes elfogadni. Amerika mindig a veszély, a probléma, erőszak, fegyverek stb. szinonimájaként jelenik meg. Európa az a rend, a béke szigete, humanizmus, szépség, elegancia. Legalábbis ennek a látszatát igyekeznek fenntartani. Volt lehetőségem a keleti és a nyugati parton is beszélgetni a kollégákkal. Egymástól függetlenül azt mondták, hogy az átlag amerikai rendőrök gyakorlatilag 99%-ának, soha életében nem kell elővennie a fegyverét az utcán.

Ha már szóba került az a bizonyos fegyver. Felszerelés terén is nagy a szakadék a két kontinens között?

Sokfelé járok a világban és mindig figyelem a felszerelést. Amerikában az volt a tapasztalatom, hogy mindig jó minőségű, nagyon célirányosan összeállított felszereléssel és megfelelő tűzerővel rendelkeznek a kollégák.

Feltételezem ez összefüggésben van azzal, hogy lakosságarányosan lényegesen kevesebb a rendfenntartó, illetve sok esetben még egyedül is dolgoznak.

Egyrészt igen. Másrészt ezzel együtt nagyon sok helyi specifikumot is figyelembe vesznek. Az egyik legjellemzőbb intézkedés, hogy ahol nagyobb a fenyegetettség, ott szolgálatban letiltják a forgópisztolyokat. Vegyünk például egy vidéki sheriff hivatalt, ahol adott területen felel, mondjuk összesen negyven családért az ember. Mindenkit név szerint ismer és harminc éve nem volt emberölés. Ott nagyjából mindegy mi van rajta, csak üzembiztos legyen. A sűrűbben lakott, bűnügyileg fertőzöttebb területeken viszont már más az elvárás. Öntöltő pisztolya van a járőrnek, legalább három tárja, tartalék fegyvere, mellénye, akár automata fegyvere is. Ugyanakkor a híradástechnikai és informatikai eszközök, műholdas telefonok és hasonlók esetében, mindenki számára egyformán szigorúak az előírások.

Jelentős a szemléletbeli különbség. Mifelénk már a tartalékfegyver is elképzelhetetlen.

Igen, ez sajnos így van. Bár néhány európai országban is kezdik felmérni, hogy a megfelelő felszerelésnek nem csak tevőleges szerepe van. Mikor egy elkövető ránéz a rendőrre és azt látja, hogy automata fegyvere van, nyolc tárja, hi-tech rádiója, taser-je (meg gumibot helyett teleszkópos botja, akkor azért elgondolkodik. Ilyenkor átértékelődnek a dolgok, mert ha csak egy kicsit tudja ezeket használni a rendfenntartó, már az is gond lehet az elkövető számára. Egyébként ez komoly szempont egy bűnöző esetében konfrontáció tekintetében. Amikor ott állnak vele szemben a rendőrök egységes, profi felszerelésben, marconán néznek és villognak a lézerpöttyök, akkor jellemzően átgondolja az élet dolgait. Nyilván ebből még továbbra is lehet probléma, ha valaki úgy dönt, hogy nem akar börtönbe kerülni és nekimegy a rendőröknek.

Az amerikai kollégák beszámolója szerint alapvetően egyébként három embertípus támadja meg őket;

  • a kábítószeres, mert nem tudja, hogy mit csinál,
  • az alkoholista, mert nem tudja, hogy mit csinál, és
  • aki valamiért úgy dönt, hogy meg akar halni.

Az utóbbiak rendszerint a harmadik bűntényesek közül kerülnek ki, mert nekik már nincs veszítenivalójuk. Illetve rendszeresen előfordul olyan is, aki nem mer önkezével véget vetni a saját életének és megpróbálja a rendőrökkel lelövetni magát.

Ezek szerint most már szövetségi szinten jár az életfogytiglan a harmadik bűncselekmény után?

A legtöbb államban már igen. Emiatt aztán döntenie kell a delikvensnek, hogy bevonul, vagy inkább lelöveti magát. És az utóbbiban még mindig benne van a lehetőség, hogy túléli, csak éppen tolókocsiban tölti az életfogytiglant.

A fegyverhasználat gyakorlatilag a legvégső megoldása egy szituációnak. Mégis mivel az államokban a lőfegyveres kiképzés a leghangsúlyosabb, alapvetően ehhez az eszközhöz nyúlnak a rendőrök. Egy más jellegű kiképzéssel kevesebb halálos kimenetelű intézkedés lehetne?

A lőfegyverhez való ragaszkodás egy olyan előírás, ami a rendőr életét védi. Erre a kérdésre a taser az egy tökéletes példa. Gyakorlatilag majdnem minden utcai járőrnél van az Egyesült Államokban. Viszont hivatalosan csak éles fegyveres biztosítás mellett használhatják. Mindezektől függetlenül rendszeresen akadnak rendőrök, akik időnként fegyveres biztosítás nélkül is megreszkírozzák a taser használatát. Viszont ha ez az intézkedés balul sül el, a teljes felelősséget rájuk hárítják. Ha valaki egyedül dolgozik, akkor nincs más csak a pisztoly. A nem halálos hatású kényszerítőeszköz ugyanis egyéni érzékenységtől függően működik, vagy nem működik a célszemélyen. Reális veszély az is, ha egyidejűleg több személlyel szemben kell intézkedni. Nyilván ha az ember ki tudja húzni, ameddig megérkezik az erősítés, a megfelelő biztosítás mellett természetesen meg lehet próbálkozni a taserrel. Viszont ezekben a szituációkban még pár perc is végtelenül hosszú tud lenni, gyakorlatilag bármi történhet ennyi idő alatt.

Nemrég láttunk olyan felvételt, mikor a kábítószer hatása alatt álló gyanúsított konkrétan semmit nem reagált az 50.000 voltra. Gyakorlatilag meg sem érezte. Egy ilyen elkövetőt a legjobb szándék mellett is lehetetlen megállítani vele.

Ha már szóba került a taser; az EU kiképzési tematikáiban helyet kap a nem halálos kényszerítőeszközök alkalmazása? Akár egy komolyabb testi kényszer vagy közelharc?

Ez egy összetett kérdés. Az amerikai szabályozás ki van hegyezve a lőfegyverre, mert így védi az intézkedőt. Európa viszont pont az ellenkezője ennek. Nagyon sok olyan telefonos felvételt látunk a környező országokból, amikor a rendőr egyszerűen nem mer intézkedni. Nem viszi földre, nem rúgja fel, nem bilincseli meg azonnal az elkövetőt. Ettől viszont a támadója vérszemet kap, mert látja, hogy bármit tehet, lényegében nincs következmény. Ez azért van, mert olyan szabályok közé szorítva dolgoznak a kollégák, amit nem mernek átlépni.

Azt hogyan látod, ha a szabályok lehetővé tennék, a kollégák fizikális és technikai felkészültsége elegendő lenne ezeknek a szituációknak a kezeléséhez?

Amerikában azt mondom a rendőrök túlnyomó része képes rá. Európában sajnos azok vannak kisebbségben, akik képesek rá és fel is merik vállalni ezt. Ez egyébként legalább akkora probléma, mint az alkalmanként életszerűtlen szabályozás.

A tasert korábban már említettük. Az egyéb kényszerítőeszközök, mint gumilövedék, beanbag és társaik, mennyire elterjedtek a napi gyakorlatban?

Amerikában nagyon. A babzsák meg a különféle kilőhető gumigolyók elég népszerűek. Ezek gyakorlatilag a rendőr meghosszabbított keze. Mivel ezek alapvetően nem alkalmasak élet kioltására, lényegében egy durvább testi kényszernek felelnek meg. Olyan esetekben alkalmazzák, amikor valamilyen okból nem szerencsés közel kerülni a támadóhoz, akár fizikai állapot vagy bármi más miatt. Ezek a helyzetek általában kezelhetők vele. Persze mifelénk, ha bármit, akár egy babzsákot is puskából kell kilőni az minimum elképzelhetetlen. A puska, pisztoly vagy karabély nevének hallatán az átlag állampolgárt azonnal kirázza a hideg a hosszú évek negatív ideológiái miatt.

Mert onnantól, hogy puska kell hozzá, ez már fegyverhasználatnak számít?

Nem! Az átlag állampolgár a fegyver szó hallatán automatikusan az éles lőfegyver alkalmazását érti. Ehhez még hozzájárul a média áldásos tevékenysége. Sokszor fegyverhasználatot sugallnak még ilyenkor is, holott a delikvenst egy alapból élet kioltására alkalmatlan eszközzel lövik meg.

Ebből következik a kérdés, hogy ezek az eszközök mennyire elterjedtek errefelé?

A taser például annyira, hogy minden olyan egységet felszereltek már vele, amelyiknek gyakorlatilag nincs rá szüksége. Ellenben azoknál, akiknek szüksége lenne rá, komoly hiány mutatkozik. Az összes többi olyan eszközt, ami még hatékony lehetne, általában átalakított fegyverekből lövik ki, amelyek nem alkalmasak emberélet kioltására. De mivel benne van az elnevezésében a fegyver kifejezés, ezért az EU-ban sehol nem preferálja a jogalkotó. Pedig tudjuk, hogy ha nem akarunk megölni valakit, akkor a gumilövedék az egyik legalkalmasabb eszköz a probléma kezelésére. Technikai érdekesség, hogy az USA-ban konkrétan puskából kilőhető sokkoló töltényeket is használnak. Borzalmasan drága, de 20-25 méterig elég pontos, és ha betalál, akkor úgy fél percig folyamatosan rázza az embert. Ez elég idő lenne az intézkedésre, viszont ehhez is puska kell, és már ennek elhangzásakor a megremeg a jogalkotó keze.

Javítana egy járőr túlélési képességein és hatékonyságán, ha a lőfegyveren kívül más eszközzel is készség szinten tudna operálni adott szituációban?

Természetesen. Amennyiben rendelkezésre állnának a szükséges eszközök, hozzájuk kapcsolódóan a megfelelő felkészítés és egy életszerű szabályozás, az rengeteget segíthetne. Viszont részemről továbbra is csak olyan esetekben engedném az alkalmazásukat, mikor ezzel az intézkedő kolléga a saját életét és testi épségét a feltétlenül szükségesnél jobban nem veszélyezteti.

Folytatjuk!

Partnerünk – www.csomantactical.comyoutube.com