W. Hock Hochheim - CQCG Hungary szeminárium - 2019. október 4-5-6 - Szolnok, Szentendre

Rendvédelem a jog hálójában – 3. rész

Cikkünk befejező részében a megfelelő kiképzés és tréningek fontosságát vesszük górcső alá. Nem csupán a lőfegyverhasználat, hanem az azt kiegészítő, illetve alternatív megoldást biztosító módszerek tekintetében is.

A speciális egységeknek tagjai mennyiben különböznek az átlagos rendőröktől?

Nyilvánvalóan az átlagnál sokkal jobban képzettek. Sokkal többet lőnek. Sokkal több idejük és lehetőségük van a fizikai, taktikai és mentális felkészülésre. Nekik konkrétan ez a feladatuk. A járőrnek nincs túl sok ideje edzeni, a kommandós viszont nem megy járőrözni. Ennek megfelelően a kiképzésük is sokkal alaposabb és célorientáltabb. Ez a világon gyakorlatilag mindenhol így van.

Viszont többször feltették már ezt a kérdést, hogy melyik a legveszélyesebb munkakör a rendőrségnél.

A közrendvédelmi járőré?

Pontosan így van. A járőr az, aki folyamatosan kint van az utcán. Bármi történik, elsőnek ő ér oda. Akárhányszor belekezd egy igazoltatásba vagy intézkedésbe, sosem tudhatja mi lesz a vége. Ezzel szemben a kommandósok mikor mennek ki? Amikor szólnak nekik, hogy baj van. Tudják, hogy hová kell menni, hány elkövető van, azoknak milyen eszközei vannak. Túlerővel mennek, jó fegyverekkel, nem is beszélve arról, hogy van védőfelszerelésük. Lehetőségük van megválasztani a számukra legoptimálisabb időpontot és kihasználni a taktikai előnyöket. Nyilván egy ilyen akció is akkor jó és sikeres, ha nem kell fegyvert használni.

Ilyen szempontból a járőrnek tényleg sokkal nehezebb dolga van.

Így van. Nem tudhatja mikor, mibe fut bele, sok esetben nincs védőfelszerelése, nincs a kezében a fegyver, sőt az sem biztos, hogy egyáltalán hozzá tud-e férni. Ilyenkor jönnek azok a kérdések, hogy milyen tokja van és, milyen fegyvere van? Lehet-e egy kézzel üzemeltetni? Csőre töltve viseli vagy sem? Ki van-e képezve, hogy olyan helyzetbe tudja hozni magát, amikor hozzáfér a fegyveréhez? A szabályok változtatásával és egy sokkal alaposabb képzéssel rengeteget lehetne javítani a hatékonyságon és a túlélési esélyeken. Persze a rendszeres gyakorlásra mindenképpen szükség van.

Mennyire lényeges szempont, hogy egy-egy szituáció lőfegyverrel vagy valamilyen egyéb eszközzel kerüljön megoldásra?

Ez lényegében az adott ország berendezkedésétől függ. Ha a rendfenntartó és az állampolgár testi épségét tartja elsődlegesnek, akkor a jogszabályok általában megengedőbbek a fegyverhasználattal szemben. Ez leginkább az Egyesült Államokra jellemző. Európában általában tartja magát az az elv, hogy mindenkit erőn felül meg akarnak védeni. Még olyan áron is, hogy a rendfenntartót esetleg belehajszolja egy kétséges kimenetelű intézkedésbe. Ezért szinte mindenhol le van korlátozva a fegyverhasználat. Pedig ha a késsel, baltával fenyegetőző elkövetőt akár csak a lábán meglőnék, a bűnözői társadalom is gyorsan alkalmazkodna ehhez.

Együttműködőbbek lennének?

Hogyne, attól a pillanattól kezdve, mikor felmérik ennek a kockázatait, sokkal kezelhetőbbé válnának. Mikor egy ilyen helyzetben az ember átgondolja, hogy beviszik és megkapja a maga éveit, de a saját lábán jön ki, akkor gyorsan át tudja értékelni a dolgokat.

Ez a rendfenntartókat is jobban védené?

Természetesen. Illetve kellene is. A bűnözők néhány kirívó bűncselekmény elkövetését leszámítva gyakorlatilag védve vannak. Tudják, hogy túl nagy kárt nem tesznek bennük elfogáskor. Ellenben egy járőr sosem tudja mivé fajulhat akár a leghétköznapibbnak induló intézkedés is.

Azok, akik fegyvert viselnek, és gondolok itt a hivatásosok mellett az önvédelmi fegyverrel rendelkezőkre is, elegendő tréningen vesznek részt, hogy váratlan szituációkra hatékonyan tudjanak reagálni?

A civilek gyakorlatilag semennyin, a fegyveres testületeknél pedig ezt egyszerűen nem lehet eleget gyakorolni. Vagy legalábbis nem lehetne. Bár ez a kérdés nem annyira egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. A tapasztalat sajnos azt mutatja, hogy az önvédelmi fegyveresek nagyobbik része egyáltalán nem gyakorol. A másik részük pedig nem eleget, vagy jórészt nem azt, amit kellene. Tisztelet a kevés kivételnek.

A hivatásosok esetében pedig világviszonylatban is elég sokrétű ez a probléma. Az Egyesült Államokban például jóval gyakoribb a fegyverhasználat. Ennek megfelelően nagyobb hangsúlyt fordítanak mind a lőfegyveres, mind az alternatív megoldásokat érintő képzésekre. Európában ennél sajnos jóval bonyolultabb a helyzet. Gyakorlatilag az adott ország szabályaitól és berendezkedésétől függ, hogy mennyi energiát fordítanak ezekre a tréningekre. Jellemzően pont azoknak nyílik rá a legkevesebb lehetőségük, akiknek a legnagyobb szükségük lenne erre. Sok esetben a civilekhez hasonlóan szabadidejükben, saját költségen képzik magukat a kollégák. Ebből adódóan nagyon eltérő a felkészültségi szintjük is.

Az okozhat problémát, hogy esetleg nem a valóban szükséges ismereteket sajátítják el?

Hogyne. Sőt az az igazság, hogy sokszor nehéz a megfelelő oktatókat megtalálni, és most nem feltétlenül csak a lövészetre gondolok. Kevés az olyan rendszer, ami valódi közelharci tapasztalatokra épül. Gyakran valamilyen felkapott vagy aktuálisan túlreklámozott dolgot választanak az emberek, ami versenysportnak akár kiváló is lehet, de egy tényleg elszánt vagy fegyveres elkövető ellen nem ad valódi tudást, amit alkalmazni lehetne. Pedig a civil szférában is szép számmal akadnak erre alkalmas oktatók. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban évtizedek óta rendszeresen kérnek fel különböző hivatásos szervek külsősöket, hogy képzést tartsanak nekik. Európában ez még eléggé gyerekcipőben jár. Habár a Honvédség pont egy pozitív példa, ahol jelenleg éppen a Ti késharc rendszereteket veszik át.

Ha már szóba hoztad a kést, maradjunk egy klasszikus kérdésnél. Néhány méteren belül mennyi esélye van valakinek egy elszántabb késes támadót pár lövéssel megállítani?

Anélkül, hogy ő is megsérüljön? Gyakorlatilag minimális, még akkor is, ha a kezében van a fegyver. Ha tokban vagy pláne rejtve viseli és még cső alá is töltve, akkor lényegében semmi. Ezt a problémát ráadásul súlyosbítja, hogy a fegyvert viselőket szinte sehol nem készítik fel rá, hogyan kellene egy ilyen szituációt hatékonyan kezelni.

A kés és a lőfegyver viszonya egyébként tényleg klasszikus vitatéma, még használat tekintetében is. Ennek megfelelően két igen népes táborról beszélhetünk. Vannak a pisztollyal foglalkozók és vannak a késesek. Nyilván mind a kettőt lehet kritikán aluli és rettentő profi módon is művelni.

És vannak a szerencsésebbek, akik mindkét eszközzel foglalkoznak.

Igen, alapvetően valóban ez a legjobb megoldás, bár ők vannak kevesebben. Egyébként érdekes ez a két eszköz. Bizonyos szempontokból hatalmas a köztük lévő különbség, bizonyos szempontokból pedig egyáltalán nincs. Nyilván egyiket sem alkalmaznám senkivel szemben úgy, hogy nincsen rá alapos okom Ezzel együtt, ahol az igazán egységes problémát látom mindkét eszköz esetében, az a gyakorlati felhasználás. Az átlagos fegyvertartó ugyanis meg van győződve róla, hogy ő a pisztollyal szent és sérthetetlen.

Valószínűleg egyébként ez a leggyakoribb tévhit minden önvédelmi eszköz esetében.

Igen és ez ugyanúgy igaz a kést tartókra is. Bár érdekes módon én azt tapasztalom, hogy köztük azért többen vannak, akik reálisan mérik fel az eszköz és a tudásuk határait. De a többség ugyanúgy azt hiszi, egy szál késsel bármit meg tud oldani.

Az az igazság, hogy leghatékonyabbak azok lesznek, akik a náluk lévő eszközt pontosan be tudják pozicionálni. Ugyanis ha tisztában vannak a korlátokkal és lehetőségekkel, akkor tudják egy adott szituációban a legoptimálisabb megoldást választani.

Ők fognak tudni reálisan reagálni?

Így van. Sajnos azt kell mondjam, hogy a fegyvertartók többsége még világviszonylatban is egyszerűen túlértékeli a lőfegyvert. Pedig nem mindegy, hogy hol hordod, hozzá tudsz-e férni, milyen gyorsan veszed elő, milyen gyorsan tudsz lövést leadni, az mit talál el, ha egyáltalán eltalál valamit. Épp a minap találkoztam valakivel, aki szentül meg volt róla győződve, hogy a hónaljtok a létező legjobb hordási mód. Én is furcsán néztem, de szerinte ez a leggyorsabb, mert 2,5 másodperc alatt le tud adni egy lövést. Ehhez képest én rejtve viselve, övtokból akár 0,71 másodperc alatt. Abba már bele se menjünk, hogy egy közelharci szituációban, ha át kell nyúlni magad előtt, hogy a fegyverhez férj, le tudják fogni a kezed. Elgondolkodtató a dolog és sajnos azt kell mondjam, hogy ő képviseli az átlag fegyverest. Megvannak a jogosultságai, megvannak az elképzelései, ellenben nincs semmi gyakorlata és nem is foglalkozik önmaga képzésével.

Pontosan ugyanez a probléma megvan a késes oldalon is.

Igen, ilyen tekintetben teljesen egyforma a két eszköz. Attól, hogy magamhoz veszek egy konyhakést, még nem lesz belőlem képzett harcos. Keresem rajta a fogást, nincs meg a megfelelő technika, sebesség, időzítés és még sorolhatnánk mi minden, ami alkalmassá tehet, hogy egy felfegyverzett támadóval szemben hatékonyan védekezhessek.

Természetesen ugyanez ez igaz a pisztolyra is. Amikor megijesztenek, kérdés, hogy egyáltalán megtalálom-e magamon a fegyvert. Ezt egyébként rendszeresen tudják fokozni azzal, hogy a fegyvert nem is tokban, a testükön elhelyezve hordják az emberek, hanem mondjuk a diplomata táskában.

A lényeg, hogy stresszhelyzetben, támadás alatt nincs lehetőség időt kérni, hogy megtaláljuk a védekezésre szánt eszközt vagy végig gondoljuk mi lenne a megfelelő reakció.

Hiába van meg az embernek a lehetősége és az eszköze a védekezésre, elegendő gyakorlás nélkül nem fog működni?

Lényegében nem, ez így van. Rengeteg gyakorlás kell ahhoz, hogy valami készségszinten és viszonylagos biztonsággal működjön. Illetve ezzel kapcsolatban van két nagyon fontos momentum.

Az egyik, hogy önmagában a gyakorlás a megfelelő ismeretek nélkül kevés. Tudni kell, hogy egy adott eszköznek és a használatának mik a sarokpontjai. Mi az, ami még működni fog és mi az, ami már nem. Mik a rá vonatkozó jogi és technikai korlátok.

Ha pisztoly van nálam, jó napom van és még időben észre is veszem a késes támadót, akkor lehet, hogy négy-öt méterről még lenne minimális esélyem. De az is csak azért, mert több évtizednyi kemény gyakorlás van a hátam mögött. Viszont ha az utolsó fél méteren villan a kés, még elvi szinten sem merül fel, hogy meg tudom védeni magam vele. Ilyenkor következik az, hogy az ember fellöki, felrúgja a támadót, hozzávág valamit és próbál időt és távolságot nyerni, hátha úgy már lesz lehetősége hozzáférni a fegyveréhez. Viszont nagyon könnyen előfordul, hogy még olyankor sem és teljesen más módon kell kezelni a helyzetet.

Egyetlen megoldásra korlátozni a lehetőségeinket, már jócskán túlmutat a felelőtlenségen. Tudni kell komplexen alkalmazni a rendelkezésünkre álló eszközöket. Hogy az most egy pisztoly, kés, talpas hamutartó, amit épp fel tudunk kapni vagy csak egy jobb egyenes, az nem szabadna, hogy számítson ilyen tekintetben. Ehhez viszont szükséges, hogy az ember ismerje az alternatívákat is.

Illetve ha akár csak ennél a két eszköznél maradunk, lényeges, hogy ismerni kell a másik oldalt is. Tudni kell, mire számíthatunk tőle, mik a lehetséges kockázatok és hogyan lehet hatékonyan fellépni ellene. Tágabb értelemben ez persze minden másra is igaz lesz. Ha az ember meglát egy eszközt, tudnia kell felmérni az általa okozott fenyegetést. Ez szükséges ahhoz, hogy megfelelő döntést tudjunk hozni ne csak akkor ismerjük fel a problémát, mikor már késő.

Ilyen szempontból egyébként az általatok képviselt rendszert tartom az egyik legjobbnak a jelenleg elérhetők közül, mert a pusztakezes harc mellett többféle fegyvernem használatával is foglalkozik és mindent gyakoroltat minden ellen.

Mi a másik szempont?

Az, hogy a háttér ismereteken túl az sem mindegy, hogy mit gyakorol be az ember. A hibás, rossz berögződéseket újakkal felülírni egy elég keserves folyamat. Arról nem is beszélve, hogy ha valaki készségszintig gyakorolja az önveszélyes dolgokat abból később nagyon komoly problémák fognak származni. Nyilván ha valaki az idézőjelben egyszerű és olcsó megoldást választja, akkor az interneten borzalmas mennyiségű dolgot tud összeolvasni vagy megnézni. A gond ezzel, hogy sok esetben hasznavehetetlen vagy akár magára és másokra is veszélyes dolgokról hiszi el az ember, hogy azok működni fognak. A másik verzió, hogy lát valamit, ami akár jó is lehetne, csak éppen ezekből az anyagokból meg pont azok az apróságok szoktak hiányozni, amitől valóban működnek. Amennyiben valakinek nincs hozzáértő segítsége, sajnos nem fogja tudni eldönteni, hogy mi az, amivel foglalkoznia kellene.

Szükség van az oktatókra?

A minőségi oktatókra. Persze ahogyan említettem youtube-ról is képezheti magát az ember, de fennáll a kockázata, hogy amit onnan sajátít el, az alapján valahol otthagyja a fogát. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy dolgot talán el lehet lesni, de összefüggéseket és gondolkodásmódot nem. Ezért szükség van a képzett instruktorokra. Az persze egyéni, hogy kivel találja meg az ember az összhangot, de mindenképpen olyan oktatóhoz kell fordulni, aki nem csak átlátja az összefüggéseket, de megfelelő színvonalon át is tudja adni. Fontos, hogy ne csak darabra tudjanak egy-egy technikát megtanítani, hanem képesek legyenek komplex dolgokat átadni, ráadásul úgy, hogy érthetővé is teszik közben.

Amikor valakiben felmerül az igény, hogy szeretné saját magát esetleg másokat megvédeni, az önmagában is egy nagyon fontos dolog. Egy valamit azonban mindenképp szem előtt kell tartani, akár önvédelemből, akár hivatástudatból teszi ezt valaki. Bármivel is szeretne védekezni, pusztakézzel, késsel, fegyverrel vagy akár egy masszívabb tollal, esélye kizárólag akkor lesz, ha az eszköz használatát és a hozzá kapcsolódó koncepciókat a megfelelő szinten elsajátította.

Csomán János lövész oktatóval Sándor István CQC Instruktor beszélgetett

Partnerünk – www.csomantactical.comyoutube.com