Rendvédelem a jog hálójában – 1. rész

Új cikksorozatunkban az amerikai és európai rendvédelmi szervek munkáját vizsgáljuk, illetve a technikai és jogi környezetüket hasonlítjuk össze. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk a hozzáállásbeli és szemléletben lévő párhuzamokra és különbségekre. Ennek kapcsán Csomán János lövész oktatóval beszélgetünk.

Mióta foglalkozol lövészettel?

1986 óta. Gyakorlatilag 32 éve napi rendszerességgel foglalkozom lőfegyverekkel. 1986-tól 1990-ig a Honvédségnél, 1990-től pedig egy másik állami cégnél teljesítek szolgálatot. 2004-től mint lőkiképző.

Jól tudom, hogy nem csak itthon foglalkozol képzéssel?

Igen, itthon és külföldön is, de mivel ezek folyamatban lévő képzések, ezekről többet nem mondhatok.

Akkor napi szinten elég sokféle lövésszel találkozol.

Ez így van. A saját egységeink kiképzése mellett külföldi speciális egységek képzésében is részt veszek.

Szemléletmód és hozzáállás tekintetében jelentős eltérés tapasztalható az amerikai és európai rendvédelemben?

Alapvetően Amerikában és Európában is, a fegyveres testületek jogszabályi háttere, kiképzési metodikája és fegyverzete is aktuálisan a helyi emberekhez, azok habitusához van igazítva. Jó példa erre Németország, ahol nagyon kevés a rendőr. Miért? Mert borzasztóan jogkövetőek az emberek. Mikor a rendőr kiáll az útra és felteszi a kezét, hogy „Halt!”, akkor ott mindenki megáll. Nem dudál, nem idegeskedik, hanem csendben várakozik, ameddig azt nem mondják neki, hogy tovább.

Nyilván minden országnak megvannak a sajátosságai, de a dolognak alapvetően ez a lényege. Éppen ez okozza most a problémát sok európai országban. Mikor egy teljesen más nációjú, más viselkedésű, más kultúrájú csoport meglepi őket, a rendvédelem gyakorlatilag tehetetlen.

Konkrétan nincsenek rá felkészülve, hogy ezek az emberek teljesen más normák szerint élnek?

Pontosan. Illetve a hatékony fellépéshez nincs biztosítva számukra a jogszabályi háttér. Otthon ugyanis azt szokták meg ezek az emberek, hogy mindenki megy, amerre akar. Annyiból, hogy „állj”, nem értenek. Mindamellett nagyon rosszak az arányok is. Amikor két rendőr áll szemben egy nyolcvan fős tömeggel, nagyjából annyit tud tenni, hogy széttárja a karját. De tegyük fel, hogy ott lóg a nyakukban a géppisztoly és kettejüknek háromszor annyi lőszere van, mint amennyi az ellenség. Jogszerűen még akkor sem fogják tudni használni. Viszont ha valaki olyan környezetből jött, hogy csak abból érti meg mit nem szabad, ha erőszakot alkalmaznak vele szemben, akkor ez kevés.

Vagy lehet, hogy abbahagyja ugyan, amit csinál, de megy, és nagyobb tűzerővel jön vissza….

Ez benne van. Szerencsére Európában még viszonylag jól kontrollálható a fegyverek behozatala. Nyilván van feketepiac, ezt sajnos nem lehet elkerülni. Ugyanakkor nem olyan léptékű, hogy az utcán kint lévő, engedély nélküli fegyverekkel tömegesen, komoly támadást tudnának intézni a rendőrséggel vagy hadsereggel szemben. Ezek általában a bűnözői körök fegyverei, amit többségében ráadásul egymás ellen használnak.

A legnagyobb probléma, hogy Európában lényegében úgy próbálnak rendet tartani, hogy közben az erőszaknak még a látszatát is kerülik. Gyakorlatilag még a rendőrségek is ugyanígy működnek. Ha valaki passzívan ellenáll, és mindezt kulturáltan teszi, akkor nem tudsz vele mit csinálni. Jó, persze, intézkedés akadályozása és előállítod. Akkor jöjjön velem. De nem jön. Nem támad meg. Abszolút passzív.

Csak nem működik együtt.

Nem. Ilyenkor jön az, hogy próbálj meg valakinél testi kényszert alkalmazni. Csak azzal meg az a probléma, hogy valószínűleg nem, vagy nem úgy fog működni, mint kellene. Ez ugyanolyan, mint nálatok a közelharci képzésben, csak az működik, amit egy az egyben begyakorolsz. Amikor azt mondják, hogy tegyem fel a kezem és én felteszem. Fordítsam ki, hajoljak előre, húzzam fel a pólót, stb. Ameddig együttműködök, addig minden rendben, meg tudnak bilincselni. Na de hány elkövető fog ilyen készségesen együttműködni? Persze, nyilván ezeket elmondod. De mikor nem működik, utána azonnal elfelejted. Felrúgod, lebirkózod az elkövetőt, ugrálsz a nyakán, stb. Ha szerencsétek van, egyszer csak meg tudjátok bilincselni.

Tehát a probléma alapvetően nem a bilincseléssel van, hanem azzal, hogy, hogyan jutsz el odáig?

Igen. A rendészeti szervek képzése Európában kissé bemutató jellegű. Elméletben nagyon jól tudják, mit kellene mondani, erre hogyan kellene reagálnia az elkövetőnek, és ha úgy reagál, az teljesen jó. Csak oda kell menni és katt.

A gond az, hogy ti tudjátok, az elkövető pedig nem tudja, hogy hogyan kellene reagálnia?

De, tudja. Csak nem azt csinálja. Innentől kezdve összedől az egész kártyavár. Ha tényleg úgy gyakorolnának, ahogyan kell, és egymást csapdosnák földhöz a srácok, akkor nagyon sok dologra rájönnének. Mi az, ami működik és mi az, ami nem. Viszont ezt nem lehet… hiszen azonnal jön a munkavédelmis, hogy balesetveszély, sérülés, kártérítés és miegymás.

Az nem merül fel, hogy e nélkül, és kint az utcán sokkal komolyabban megsérülhetnek?

Sajnos azt kell mondjam, hogy az életszerűséget és a szakszerűséget sokszor felülírják bizonyos irányelvek. Vegyük például azt, hogyan készül egy jogszabály, mondjuk a fegyverhasználattal kapcsolatban. Egy biztos, civil ezt nem tudja megalkotni. Ehhez szakértő kell.

Szerintem, aki kicsit is józanul gondolkodik a témában, annak ezt be kell látnia.

Be is látják, ezzel nincs gond. Illetve egy politikus nyilván nem fog fegyverhez kapcsolódó jogszabályt alkotni, hanem rábízza ezt egy szakértőre. A szakértő pedig legjobb tudása szerint, teljes körültekintéssel meg is alkotja azt. A probléma abból szokott adódni, hogy ha a szigorúan szakmai szempontok alapján megalkotott szabályozásból bármit kivesznek vagy megváltoztatnak benne, akkor már nem fog működni. Vagy nem úgy, ahogyan kellene és az átlagnál veszélyesebbé válik a dolog. Ugyanakkor ezeket a jogszabályokat igen sokszor próbálják utólag a társadalom számára emészthetővé tenni. Ilyenkor változik meg benne egy csomó dolog, amitől ellentmondásossá válik vagy akár veszélyessé is arra nézve, akinek ezt végre kell hajtania.

Hogyan néz ez ki Amerikában? Ők ilyen szempontból igen érdekesek, mert nagyon sokszínűek az emberek, hihetetlen mennyiféle népcsoport van. Ebből kifolyólag ők azt mondták, hogy nem tudnak egyiknek a habitusához sem igazodni. Egy átlagot fognak venni, és feljogosítják a rendőrt arra, hogy a megfelelő szinten kezelje a problémát. Ezért amikor ott egy rendőr kiszáll az autóból azt kellően magabiztosan teszi. Jó a felszerelése és jó a kiképzése. Amikor elindul valaki felé, az átgondolja az élet dolgait.

Még van respektjük, ezek szerint.

Igen. De nem azért, mert ott annyira szeretik a rendőröket. Hanem mert tudják, hogy mikor kiszáll az autóból, akkor egy egész államapparátus áll mögötte. Ilyenkor a delikvens tudja, hogy két verzió lehetséges. „A” a rendőr elmondja mi lesz, és az történik. „B” a rendőr elmondja mi lesz, ellenáll neki, ellátják a baját, és úgyis az történik, amit a rendőr mondott. Ezt a kényszerítés részt iktatják ki azzal, hogy azt csinálják, amit a rendőr mond. Nyilván ehhez a rendvédelembe is olyan embereket kell felvenni, akik nem élnek vissza ezekkel a jogosultságokkal, de szerencsére ezt elég jól tudják szűrni. Sokan egyébként már csak a jogkövetkezmények miatt sem konfrontálódnak a rendőrrel. Még akkor sem, ha fölénybe tudnának kerülni, mert könnyen kiosztanak érte húsz évet.

Hozzáállás szempontjából az is teljesen más egyébként, hogy az amerikai rendszer megosztja a felelősséget. Nem közvetlenül a rendőrt vonja felelősségre mindenért, ha intézkedés közben történik valami. A rendfenntartó felelőssége odáig terjed, ameddig az arányosság maximális betartása mellett, a számára előírt intézkedési protokollt végigviszi. Ezen túlmenően viszont elkövető felelős az általa kiváltott sérülések miatt, amennyiben nem együttműködő, vagy akár aktívan ellenáll. Ezért van például, hogy az európai gyakorlattal szemben, minden bűncselekmény esetében súlyosbító körülménynek számít, ha kábítószeres vagy alkoholos befolyásoltság alatt követték el. Mert ki is tehet róla, hogy az a dolog az elkövető szervezetébe került?

Ez a szemlélet egyébként visszavezethető arra, hogy elég gyakorlatiasan állnak a dolgokhoz. Kint az utcán a rendőr feladata ugyanis nem az ok-okozati összefüggések vizsgálata és felderítése, hanem a közvetlen veszélyhelyzetek elhárítására való törekvés. Emiatt az amerikai rendszer nem tesz különbséget aközött, hogy az elkövető valamilyen befolyásoltság alatt áll. Mentális betegséggel küzd vagy egyszerűen előre megfontolt és gátlástalan. Az egyetlen, amit adott pillanatban mérlegelni kell, hogy akkor és ott milyen mértékű veszélyt és kockázati tényezőt jelent az illető. A másik dolog, hogy ahogyan az európai, úgy az amerikai rendőr sem tréningezik aktív ellenfélen, például késes támadón. Náluk viszont a jogalkotó is figyelembe veszi ezt, és nem kényszeríti bele a rendőrt olyan intézkedésbe, aminek minimum kétséges a kimenetele.

Tehát ha jól értem minden esetben a közvetlen fenyegetés azonnali felszámolása a cél és hogy ez miből adódott azt a rendfenntartónak akkor nem kell mérlegelnie?

Pontosan. Ehhez ráadásul nem csak a megfelelő jogi háttér van biztosítva, hanem fontos, hogy ez az állampolgárokban is tudatosítva van. Érdekes például, hogy a nagyobb jogszabályváltozások előtt úgy hat hónap türelmi időt biztosítanak, ami alatt a média folyamatosan sulykolja a bekövetkező változást. Illetve a kampány általában a hatálybalépést követően is még legalább két hónapig tart.

Ettől függetlenül, ha egy intézkedés valamiért félresiklik és fegyverhasználattal végződik, utólag teljes körűen kivizsgálják az esetet. Gyakorlatilag a kiindulási pontig feltárják, milyen események vezettek odáig, hogy az bekövetkezzen és kiderítik ki a valódi felelős.

Egy példa. Mikor kint jártunk, nekünk is alá kellett írni egy papírt az autókölcsönzőben, hogy tudomásul vesszük, mik azok az esetek egy igazoltatásnál, amikor lelőhet a rendőr. Néhány éve le is lőttek két turistát és mint utólag kiderült, a kölcsönzőben az ügyintéző nem tájékoztatta őket. Felelősségre is vonták miatta, de a rendőröket, akik az előírások szerint tették a dolgukat nem. Nyilván kint sem tökéletes a szabályozás, de sokkal életszerűbb, mint Európában.

Egy komoly ellenpélda erre Anglia és a Bobby-k. Közhiedelem, hogy a Bobby-nak nem lehet fegyvere. De. Lehet. A jogszabály ezt lehetővé teszi. Viszont egyiküknek sem kell, mert annyiféle szabályozónak kell megfelelni. Ennek következtében, ha van egy terrorcselekmény vagy akár csak egy komolyabb bűncselekmény, nem tud beavatkozni. Erősítést kell kérnie az erre szakosított fegyveres egységtől, ami legalább 3-15 perc.

SCO19? (Specialist Firearms Command)

Igen. Ők egy több szervezetet is tömörítő egység. A lényeg, hogy elvileg perceken belül bárhol ott vannak. Az átlagos reakcióidejük egyébként nagyjából nyolc perc. Viszont nekik már nem kell mérlegelniük, hogy lőnek, vagy nem lőnek. Akinél fegyvert látnak, azt lelövik, és nem vonják őket felelősségre miatta.

Ez szép, de az a nyolc perc végtelenül sok, ha épp lőnek rám vagy baltával kergetnek…

Bizony…. Európában egyébként is mereven elzárkóznak az ilyen típusú erőszaktól. Ha történik egy lövöldözés, és a rendfenntartó véletlenül megöl valakit, akkor azt rettentő kiemelt ügyként kezelik. Amerikában ellenben azt mondják, hogy ez sajnos megtörtént. Viszont végigvezetik, hogy miért következett be, és megkeresik a felelősöket. Természetesen, ha a rendőr hibázott, arra is fény derül.

Mennyire eltérő a fegyverhez, fegyverhasználathoz való hozzáállás?

Nagyon. Amerikában és Dél-Amerikában a fegyver a rendfenntartás egyik eszköze. Egész egyszerűen egy szerszám, mint a kőművesnek a vakolókanál. A rendőrökkel szemben alapvető követelmény, hogy tanulják meg készségszinten használni. Muszáj, mert adott esetben a saját vagy az állampolgárok életét menthetik meg vele. Nyilván ott sem mindenki mesterlövész vagy adott esetben nem is szereti a fegyvert, mégis teljesen más a hozzáállás és a gondolkodásmód, mint az európai emberek esetében.

Európában, amikor akár csak elméleti síkon is, de szóba kerül a fegyver, azt gondolatban mindjárt párhuzamba állítják a problémával. Alapvetően nem önvédelmi eszköznek, hanem inkább problémaforrásnak tekintik.

Korábban említetted, hogy nincs megfelelően leszabályozva a fegyverhasználattal kapcsolatos dolgok háttere. Ebből adódik, hogy sokan inkább ódzkodnak a használatától?

Inkább úgy fogalmaznék, hogy nincs leszabályozva. A szakértőket nem nagyon engedik beleszólni a szabályozásba, ebből kifolyólag a legtöbb helyen ebből óriási nagy káosz van. A fegyver, gyakorlatilag egy vörös posztó. Amikor szóba kerül, kizárólag csak a negatív felhangjai vannak. Általában azt szeretik, hogy ha az ember meghallja fegyver; akkor azonnal pánikba essen és igyekezzen minél távolabb maradni tőle.

Pont az az egyik probléma, hogy az állampolgárokat megfélemlítik a fegyverekkel kapcsolatban. Ezzel viszont a bűnözői réteget, gyakorlatilag előnybe hozzák. Hiszen pont azt az eszközt fobizálják, amivel ellenük lehetne védekezni. Ebből következően, jelenleg Európában, egy fegyveres elkövető pillanatok alatt tud irtózatos mértékű károkat okozni. Miért? Mert, ha nem lát a közelében fegyveres rendőrt, akkor gyakorlatilag biztos lehet abban, hogy vele szemben senki nem tud eredményesen fellépni.

Ezzel szemben Amerikában nem tudhatja kinél mi lapul a kabát alatt. Belekezd egy terrorcselekménybe, vagy akár egy lövöldözésbe egy bárban, és lehet, hogy a háta mögül, olyan embertől kap egyet, akire egyáltalán nem is számított. Holott az egy jogkövető állampolgár.

Egyébként számos eset történik, amikor civil fegyvertartók gátolják meg súlyosabb bűncselekmény elkövetését.

Igen. Viszont Európában valamiért azt hiszik, hogy az egyenruhás rendőrök látványával lehet megfékezni a terrorcselekményeket. Nem lehet.

Sőt, inkább egy indikátor, hogy addig ne kezdjenek bele semmibe, ameddig egyenruhást látnak. Hiszen más gyakorlatilag nem fog tudni beavatkozni.

Így van. Próbálj meg valamit elkövetni úgy, hogy nem tudod kik a civil ruhás rendőrök a tömegben, akik bármikor kiemelhetnek. Nyilván a világon nincs annyi civil ruhás rendőr, hogy mindenhová jusson belőlük. Ellenben rengeteg olyan állampolgár van, aki alkalmas rá, hogy sport, esetleg önvédelmi fegyvert tartson. És ha ezek az eszközök kint lennének az utcán, az már egy visszatartó erőt képviselne. Hiszen nem lehetne tudni, hogy kinél van, és ki tudja megakadályozni, hogy elkövessenek valamit.

Ráadásul, ha egy civil fegyvert kér, akkor ő abban hisz. Arra költeni fog, gyakorolni fog vele és valószínűleg hatékonyan is tudja kezelni.

Ez megint egy érdekes kérdés. Tényleg nem szeretnék senkivel példálózni… de, ha globálisan Európát vizsgáljuk. Akkor a rendőrök többsége sajnos rosszabbul lő, mint a szintén európai sportlövőknek a többsége. Természetesen megvannak azok az elhivatott rendőrök és katonák, akik nem elégszenek meg a kötelező lövészetekkel, eljárnak gyakorolni és toppon vannak. Ugyanakkor általában a fegyvertartó civil sokkal többet gyakorol és költ erre, mint az átlag rendfenntartó. Érdekességképp. Amikor a Miami rendőrség egyik járőrével beszélgettünk erről, elhangzott, hogy az amerikai rendőrök gyakorlatilag 98%-a támogatja a polgári fegyvertartást. Egészen egyszerűen azért, mert az átlag polgár ezzel az eszközzel kap esélyt megvédeni magát addig is ameddig ők kiérnek.

Folytatjuk!

Partnerünk – www.csomantactical.comyoutube.com