Az utcán ne legyenek illúzióink
Másodszor járt Magyarországon Walter Hock Hochheim
A nagy sikerű tavalyi továbbképzés után ismét Magyarországon tartott kurzust a rendőri-katonai közelharc egyik legavatottabb nemzetközi szakértője, Walter Hock Hochheim. A foglalkozásokat október 5–7. között rendezték meg Budapesten.
A tréningen főleg rendőrök, katonák és terrorelhárítók vettek részt, de számos harcművészet és küzdősport hazai és nemzetközi művelőivel is találkozhattunk, köztük az izraeli Krav Maga és a hazánkban újdonságnak számító kegyetlen orosz katonai közelharc, a Systema képviselőivel.
Késharc és önvédelem katonáknak, rendőröknek
Katonáknak, rendőröknek, terrorelhárítóknak és a büntetés-végrehajtásban dolgozóknak tartott szemináriumot október első napjaiban Budapesten a rendőri-katonai közelharc egyik legavatottabb nemzetközi szakértője, Walter Hock Hochheim. A program egyik napjának oktatásába a honvedelem.hu is belepillantott.
Walter Hock Hochheim (képünkön) 1974-ig biztonsági őrként dolgozott különböző texasi bárokban, majd az amerikai hadsereg katonai rendőrségénél szolgált Oklahomában, később pedig Dél-Koreában. 1977-től 1996-os leszereléséig a texasi rendőrség állományában szolgált, azóta pedig amerikai politikusok, közéleti szereplők személyi védelmében vesz részt. Dolgozott többek között George Bush, Jimmy Carter és Rudy Giuliani stábjában is. Az amerikai haditengerészet, a légierő és a szárazföldi elitalakulatok ugyanakkor a mai napig számot tartanak szakértelmére a közelharc-képzés terén. Mindemellett rendszeresen utazik és képzéseket tart különböző katonai, rendőri egységek, illetve civilek részére szerte a világon. E „turné” alkalmával érkezett a magyar fővárosba is szeptember 30-án Juhász Zoltán si-fu (magyarán: mester) meghívására.